...napok óta gyötörnek az emlékeim, érzéseim, fájdalmaim vannak és úgy érzem magam mint akit össze lapit a világ. Naponta szakadoznak fel olyan sebeim is amelyekre azt hittem, hogy régen begyógyultak. Néha a szoba közepén összegörnyedve, összerogyva, begörcsölt hassal könnyeimet elengedve próbálok szabadulni a kíntól. Rájöttem valamire... "a víz oltja a tűzet" itt a bizonyíték egy tűz és egy víz elem közti kapcsolatnak.
Nyomorultnak éreztem magam, nagyon de nagyon egyedül voltam, és ennél az volt rosszabb, hogy nemcsak a szívem, de az egyik felem is éreztem elveszni.
Elöntött a kétségbeesés, a rémület lett úrrá mindenen. Fura érzés, olyan erőtlen kis hangyányinak érzed magad olyankor, csak a hangod van, az indulataid maradnak, mintha mindent az ördögre bíztál volna. Majd mikor tudatosult bennem, hogy nem fogom látni Őt az egy kegyetlen érzés, beléd hasít és felér akár 62 ostorcsapással.
Felriadtam éjszaka, felültem az ágyba, és láttam olyan kis ragyogó csillanásokat, néhány másodpercig, persze, optikai csalódás, de akkor és ott egy álom volt, egy jel, egy figyelmeztetés. Sokat gondolkodtam, hogy mit szeretnék, mire vagyok hívatott, miért szeretek ennyire messzi lenni a szülőföldemtől?, hogy miért nem tudok egy helyen maradni olykor?, eszembe jutott, hogy a székelyek ők határőrök voltak, elég sokszor messze a családjuktól. Vajon genetika?, vagy talán ennyire belénk ivódott ez?, ekkor kezdtem megijedni, bepánikolni. Lehet mégis összefüggés az én párkapcsolatom, az én kis családom között?!
Egyet elhatároztam, hogy a sebek begyógyulnak így is, úgy is, de az az élet amit kettőnk segítségével küldtek e világra, ne sérüljön. Kemény elhatározás, szabályok lefektetéseinek betartásával megoldható, és közben jól is érezzük magunkat ha nyitottak vagyunk elégé egymás felé.
