Az élet nagy bölcsei azt mondták, hogy soha ne szóljunk bele a dolgaikba, az idő mindent megold inkább éljük át az eseményeket, a cselekményeket. Mert ha átéled akkor megvalósulhat benned egy külső szemlélő "mód". Tapasztaltabb leszel ezzel is. Hiszen ezért vagyunk a földön, hogy tanuljunk, tanuljuk a szenvedést, a fájdalmat, a betegséget, de tanuljuk a boldogságot, az örömünket, biztonságot. Vallások mérik a lépcsőfokokat, a legaljától a legtetejéig, rétegeire is szedve azt, vannak ezenkívül szegények, kissé tehetősebbek, és gazdagok. Van ennek ága boga kérem szépen!
Úgy gondolom, hogy a mosolyt is tanítani kellene, mindenkinek, már elkezdeni az óvodában, nem kell ehhez annál meggyőzőbb tény, minthogy nézz reggel végig a busz/villamos megállóba.
Ez az élet egy ugródeszka valami nagyobb felé... sokan akik rájöttek erre megzavarodtak. Nem fényvárosokban kellene élnünk, nem betondzsungelekben, halálra ítéltetve érzem magam, és nem én vagyok egyedül aki ugyan ezt érzi, és nem, tehet semmit mert megvan kötve a keze... legyen csak elképzelés de! nézzük csak mintha olyan érzésem lenne, hogy egyre kisebb országok lesznek,kiszakad ez a csoport, függetlenné válik amaz, egyre csak zsugorodnak mintha újra törzseké szeretne alakulni az embeisség. Jövőbe látni nem csak fikció, hanem álom.
